Referencia anno és ma

Emlékszem nagyszüleim beszámolóiból, az 1930’as években írt referenciájuk, akkor belépőt jelentett számukra új munkahelyükön.

Jó volt az, de már akkor is értékesebb volt az igazgató számára egy független informátora véleménye a felvenni kívánt segédről. Hiszen vallotta ő, hogy azzá válik a házad, akit befogadsz oda.

Régi világ volt, amit ha fel lehet eleveníteni és a mába ültetni…

Nagymamám Kanadában élő testvérének a családja időnként meglátogat minket.

Míg a gyermekként a juharszirupról és a farmjáról faggattam Lali nagybácsit, addig ma már felnőtt HR-esként kérdezem a kanadai rokonokat.

Ők pedig mesélnek…

Kanadai unokatestvéremék számára természetes, hogy egy irodában dolgozik az orosz, az argentin, a magyar és az ausztrál. 25 négyzetméterre sűrítve 4 földrész kultúráját kialakul egy új. Amikor a  Benetton plakát, reális formát ölt. Bevallom, elvarázsol e kozmopolita világlét.

Egy ilyen nagy kanadai irodaház recepciósa hazafelé sétálván elmondhatja, a földrészek, ma felvonultak előttem.

Magyarországon is egyre gyakoribb, hogy irodánkba egy másik ország is betér s marad, mint munkatárs velünk, mellettünk.

Az első hónapok kulturális furcsaságai után már nem a svéd meg az iráni hölgy ül le ebédelni a kantinban, hanem a marketinges tart megbeszélést, a pénzügyessel.

Amikor Londonban tanultam láttam meg először, az önéletrajz ellenőrzés és a referencia ellenőrzés fontosságát. Ma már mi is Uniós polgárok vagyunk. Így, amikor az InfoCheck Hungary Kft háttér ellenőrzi az önéletrajzokat, természetes, hogy Skype-on le tudjuk kérdezni egy jelöltünk volt főnökét Bejrutban, majd a volt kollégáját Orlandóban, végül a Dél Afrikában új munkahelyre és családra találó volt üzleti partnerét is.

Amikor házvezetőnőt vettünk fel nagymamámhoz, egyszer egy erdélyi hölgyre esett a választásunk.

Az Ő esetében jól döntöttünk. Be kell azonban vallanom volt, amikor tévedtünk a kiválasztásnál.

Az utóbbinál már sajnáltam, hogy akkor még nem ismertem az InfoCheck önéletrajz, referencia ellenőrzés, szolgáltatásait. A családom mindig is elfoglalt életet élt, ezért nem lehetett elvárni egyikünktől sem, hogy a házvezetőnők önéletrajzának az adatait ellenőrizgesse több napon keresztül a telefonhoz tapadva, mint egy matrica.

Örülök, hogy ma már Magyarországon is jelen van egy ilyen független, önéletrajz háttérellenőrző cég, mint az InfoCheck Hungary. Így amikor a HR-es kollégáim fel szeretnének venni valakit, akkor felhívhatnak és segíthetek nekik az önéletrajz ellenőrzés, referencia ellenőrzés feladatokban, azaz lehető legjobb jelölt kiválasztásában.

Jó a rendkívül elfoglalt életükben, több napi munkát levenni a vállukról, mert a cég számára fontos, fő feladatok ellátására fordíthatják.

Fekete Mária
InfoCheck Hungary – www.hatterellenorzes.hu


Címke: , , , ,
Kategória: Blog

Vélemény, hozzászólás?

Infocheck referencia ellenőrzés, háttérellenőrzés

"Igazolt bizalom!"

Álláskeresőknek

Nehezen találsz állást?

Segítségünkkel rövid és sikeres lesz az álláskeresésed!
Leellenőrizzük az önéletrajzod, összegyűjtjük a referenciáidat és minderről hiteles tanúsítványt állítunk ki Neked, amelyet bemutathatsz leendő munkaadódnak papír alapon vagy elektronikus formátumban!

klikk ide a részletekért!

Munkaadóknak, munkaközvetítőknek

Nehezen boldogul, sok időbe telik a jelöltek szűrése, az önéletrajz, és a referencia ellenőrzés?

Háttérellenőrzés, önéletrajz ellenőrzés, referencia ellenőrzés szolgáltatásainkkal levesszük az időt rabló ellenőrzési feladatot ez Önök válláról!

Bővebben itt olvashat szolgáltatásainkról!

Regisztráljon!
Klikkeljen ide a regisztrációhoz!
Regisztrált felhasználóink kipróbálhatják on-line rendszerünket, hírlevélben értesülnek legfrisebb háttérellenőrzés hírekről, információkról, trendekről!